Varázsló első Karácsonya
-Luca! Luca! Luca! Kelj fel! Karácsony van!
Luca aznap nagyon nyűgösen ébredt, ezért válaszul elhajított egy párnát az emeletes ágy aljáról. Vince, a testvére azt is begyűjtötte. Már vidáman üldögélt szobájuk másik végében Luca takarójával és két párnájával. Mert már ezelőtt is odahajított egyet. Nemsokára repült a plüss víziló is a plüss kutya, a plüss macska, a plüss felhő, a plüss balerina, a plüss autó, a plüss csillag, a plüss padlizsán, és a többi plüss mellé. Vince tovább szólítgatta húgát.
-Vince hagyjál már... a Karácsony megvár! Én még aludni szeretnék. Csak egy kicsit... - felelte Luca, és beletemette a fejét az ágyba. Ezért a mondat második része már csak valami uff-muff volt. Tesója nem adta fel.
-Tudod ezt mondta a Varázsló is, aki a szekrényben van.
Luca villámgyorsan felült. Rámutatott a szekrényre.
-Odabent? Egy varázsló?
Vince bólintott. Többször nem is kellett kérni, Luca már kint volt az ágyból mindkét pizsamás lábával, belebújt a mamuszába, és felugrott.
-Gyere Vince! Mutasd meg! - húzta magával testvérét.
Óvatosan kinyitották a szekrényt, Vince a bal, Luca a jobb ajtaját. Először észre sem vették a félhomályban, aztán egyszercsak...
-Csukjátok be! - kiáltott a varázsló. A gyerekek jó alaposan megnézték: a varázsló egy csillagmintás hálósipkában és hosszú, csíkos hálóingben volt. Lábain nyuszis mamusz díszelgett. Pizsamás hátára bordó köpeny volt terítve.
-Nahát! - kiáltott fel Luca meglepetésében. - Tényleg itt van!
A varázsló újra felmordult.
-Ne nyitogassátok az ajtót! Beengeditek a fényt! Nem lehet így aludni! Legyetek kint, vagy gyertek be, de csukjátok beeeeee!
Luca és Vince összenéztek. Megfogták egymás kezét, és bátran beléptek a szekrénybe a kabátok és lógó ruhák közé. Óvatosan maguk után húzták az ajtót, és leültek.
-Köszönöm... - morogta a varázsló.
Aztán ültek. Csendben. Vince nagy levegőt vett, és.... nem mondott semmit. Luca nagy levegőt vett és... szintén nem mondott semmit. A varázsló meg... morcosan bámult maga elé. Ahogy a szemük hozzászokott a szekrény homályához, észrevették, hogy a varázsló szüntelenül ásítozik, és hatalmas karikák vannak a szeme alatt.
-Téged már ismerlek - bólintott a varázsló Vince felé. - De téged még nem - bökött Lucára.
-Luca vagyok - mutatkozott be a lány illedelmesen.
-Örvendek - mondta a varázsló, és álmosan pislogott. - Én vagyok a Varáááá - hatalmasat ásított - zsló - fejezte be.
-Tyűha! - rikkantotta Luca. - És mit csinálsz itt?
A Varázsló, ha lehet ilyet mondani, még morcosabban nézett.
-Nem tudok elaludni. Én csak aludni AKAROK. Hetek óta nem alszom. Próbáltam csendben mesét olvasni, nem működött. Próbáltam halk zenét hallgatni de... attól csak pisilnem kellett. Próbáltam szemkötővel betakarni a szememet, leengedni a redőnyt, behúzni a sötétítőt... nem működött. Gondoltam az a baj, hogy nincs csend. Hát eljöttem a Varázsbirodalomból, hogy ne beszéljen hozzám senki. Ide teleportáltam a szekrényetekbe, ahol csend volt, és megfelelő sötét, és szuper puha kabátok, amikkel megágyaztam. Csak aztán kinyitottátok az ajtót, és bejött a fény, és most megint nem tudok aludni!
Újra nagyot ásított. Elmorzsolt egy könnycseppet. Egészen megváltozott a hangja, mikor folytatta:
-Segítsetek rajtam gyerekek, olyan fáradt vagyok! Hüpp, hüpp, hüpp...
Háááhhh... - sírdogált, és ásított felváltva.
Vince és Luca egymásra néztek.
-Tudod ma éppen Karácsony van... de majd nagyon halkan ünnepelünk, hogy tudj itt pihengetni!
A varázsló hirtelen kihúzta magát, és kíváncsi izgatottsággal kérdezte tőlük:
-Mi az a Karácsony?
-A varázsvilágban nincs Karácsony? - kiáltott fel meglepve a testvérpár.
A varázsló megrázta a fejét.
-Tudod a Karácsony egy olyan dolog, amikor összeül a család, csinosan felöltözünk, beszélgetünk és játszunk. Finomakat főzünk és sütünk, karácsonyfát állítunk, karácsonyi dalokat hallgatunk és énekelünk, és képzeld
el, még ajándékozunk is!
A varázsló kihúzta magát, felemelte két kezét és csiribú, csiribá lecserélte pizsamáját a sötétbordó köpenyre, fején pedig a hálósipka helyett csillagmintás süveg jelent meg.
-Hadd jöjjek veletek gyerekek! Hátha ez eltereli a figyelmem az álmosságról, és pont úgy fogok tudni elaludni! A mamusz maradhat? - kérdezte. -Nagyon kényelmes. Luca és Vince bemutatták őt Anyának és Apának, akik ugyan először meglepődtek, de nagyon örültek a segítségnek, mert Karácsonykor mindig
haaaatalmas a felfordulás és sok a dolog.
-Mit segítsek? Mit segítsek? - ugrált izgatottan nyuszis mamuszában és süvegében a varázsló. Szakálla lebegett körülötte. Anya elgondolkozott.
-Tudod Varázsló, Karácsonykor szoktunk süteményt sütni...
A varázsló végig sem hallgatta, felemelte két kezét, és HUSS! - hatalmas tortát varázsolt, félbetört alatta az asztal! Zavartan néztek a varázslóra.
-Ez remek varázsló, de... tudod, picit kisebbeket, például mézeskalácsot! - magyarázták neki, majd lecsücsültek az asztalhoz, és Anya segítségével összekeverték a tésztát, megsütötték együtt a legfinomabb mézeskalácsot! Miután szépen kidíszítették, a varázsló nem bírt magával sokáig.
-Mit segítsek? Mit segítsek? - ugrabugrált tovább. - Azt mondtátok szoktatok fát állítani, igaz? - kérdezte a varázsló, de a választ meg sem várva már emelte is két kezét, és HUSS! - akkora fát varázsolt a nappaliba, hogy kiütötte a plafont!
-Jaj, Varázsló! A csillár! - kiáltottak riadtan a gyerekek, de a varázsló szerencsére ügyes mozdulattal megállította a zuhanásban.
-Nem ilyenre gondoltatok?
-Tudod Varázsló, akkora fát szoktunk csak venni, ami befér ide!
Apa befaragta a fát a tartóba, behúzták a nappaliba, és együtt feldíszítették csillagokkal, diókkal, diótörőkkel, gömbökkel, füzérekkel, gyertyákkal és csillagszórókkal! A varázsló felrepült, és feltette a fa tetejére a ragyogó, csillag
alakú csúcsdíszt. Gyönyörű lett a fa! Majd ezután, akár hiszitek, akár nem...
-Mit segítsek? Mit segítsek? - röpködött a varázsló.
-Hát... - nézett körbe Vince - Még fel kell akasztani a fényfüzéreket... De Varázsló... Késő. A varázsló már emelte a kezét, és... Vince és Luca szemük elé kapták a kezüket, mert eszeveszetten elvakította őket a fény. Apa és Anya egyszerre rohant be, mert azt hitték, kigyulladt a nappali.
-Varázslóóóóó! Nem látunk! Túúúúl sooook!
-Ó, jaj! Bocsánat!
A varázsló gyorsan eltűntette a fényeket. Csalódottan nézett rájuk.
-Gyerekek, ez a Karácsony egy nagyon furcsa dolog... Itt mit sem ér a varázslatom - sóhajtott nagyot, és süvegét az ölébe ejtve lezuttyant a nappali szőnyegére.
- Inkább tovább kellett volna próbálkoznom az alvással.
-Ne mondd ezt, Varázsló! Nagyon sok mindenben segítettél nekünk! Tudod a Karácsony nem arról szól, hogy minden hatalmas legyen, bőven elég, hogy meghitt, és mind együtt vagyunk! A varázsló felkászálódott a földről, és segített felakasztani a fényfüzéreket.
Vacsora után a nagy varázsló, hatalmas köpenyében, csúcsos süvegével az ölében, meghitt mosollyal üldögélt a nappaliban és mézeskalácsot majszolt. Egyik oldalán Vince és Luca nagymamája kötögetett, a másikon apukájuk vágta a maradék süteményt, anyukájuk a zenelejátszón állította be a következő karácsonyi dalt, nagypapa pedig mellette énekelt.
-Varázsló, hoztunk neked egy ajándékot! - szaladtak oda hozzá a gyerekek.
-Tessék! - kiáltották, és izgatottan átnyújtottak neki egy plüss csillagot.
-Hát ez micsoda?
-Egy alvóka. Úgy kell lefeküdni, hogy őt magadhoz öleled. Vigyáz rád, amíg alszol.
-És ez... biztos? - kérdezte a varázsló, és nagyot ásított. Hirtelen eszébe jutott, mennyire fáradt.
-Hát próbáld meg!
-Bármi lesz is gyerekek - mondta a varázsló, és kényelmesen hátradőlt székén - nagyon köszönöm. Cserébe varázsolok nektek valami klasszat.
- Magához ölelte a csillagot, behunyta a szemét és rákezdett: -Csiribú, csiribáááááá...
- Ne, Varázsló! - kiáltottak a gyerekek riadtan, aztán elnevették magukat.
- Inkább csak... csak mondj valami kedveset!
Varázsló rájuk mosolygott, már alig bírta nyitva tartani a szemét.
-Köszönöm nektek! Nagyon boldog karáááá - hatalmasat ásított, és... Hirtelen fény villant, majd a varázsló eltűnt. Elaludt. Nem maradt utána más, csak egy kis csillámló csillagpor.
Szerintetek mit szeretett volna mondani?
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
