DISZLEXIA, DISZGRÁFIA, DISZKALKULIA

A tanulási zavarok körébe tartozik a diszlexia, azaz az olvasási zavar; a diszgráfia, azaz az írás zavara; és a diszkalkulia, a számolás, matematikatanulás zavara.

Már az óvodában megjelennek előjelző tünetek, mint például ha nehezen egyensúlyoz, nem nagyon találja testrészeit, nem megy jól a gyermeknek a mozgás koordinálása, összehangolása; nehezen ismer fel alakokat, sorrendiséget. Már ekkor érdemes lehet szakemberhez fordulni megelőzésképpen. Tanulási zavart azonban csak iskolás korban állapítanak meg, amikor a tantárgyak során felismerésre kerül a nehézség. Jellemzője, hogy a gyermek megfelelő oktatási körülmények között nehezen küzd meg a egy-egy területhez szükséges készségek megtanulásával (például a betűkkel, illetve a számokkal), a teljesítménye jelentősen elmarad az intelligencia szintje alapján elvárhatótól. Nemcsak abban az esetben tudunk segíteni, ha a gyermeknek diagnózisa van, hanem akkor is, ha nehézségekkel küzd ezen területek valamelyikén.

Fontos a folyamatos, rendszeres terápia annak érdekében, hogy a gyermek ne halmozza az elmaradást, lehetőség szerint fel tudjon zárkózni társaihoz.